“Az ötlet, ami tutira tönkrevágja a karriered” Így készült a The Copyist / a Másoló 1. rész

A fénymásoló-film koncepciója a legnagyobb hozadéka tanulmányaimnak az ELTE film mesterszakán. Mivel ekkor már folyamatosan dolgoztam, sosem jártam be az órákra, helyette minden vizsgát egy napra felvéve egy szemeszterben egyszer megjelentem a nemes műintézményben, reménykedve a legjobbakban. Előtte meglátogattam az Embert, Akinek Voltak Jegyzetei, hogy legyen némi fogalmam a tananyagról. Abban az évben különösen lelkesen írogatott, így az óriási papírhalom puszta lefénymásolása is masszív órákat vett igénybe.

Rettenetesen unva a monoton munkát, eszembe jutott: a fénymásoló maga is egy optikai rögzítő, miért is ne lehetne vele filmet készíteni? Ami azonnal megfogott, az a sajátos rögzítési mód volt: a fénymásoló ahelyett, hogy egy pillanat alatt egy egész képet exponálna, mint egy hagyományos kamera, lassú, oldalirányú pásztázással halad előre. Ha pedig a tárgy ez alatt az idő alatt elmozdul, torz, dinamikus formákat kaphatunk. Az ötlet furcsa volt de a potenciál ott rejlett benne, gondoltam, egy rövidfilmhez ez bőven elegendő.   

Lelkesen meg is osztottam tervemet édesapámmal, és a hatás nem is maradt el. Édesapám rám nézett, elkerekedett a szeme, és azt mondta: ez egy akkora baromság, hogy ha valami, hát ez tutira tönkrevágja a karrieredet.

Ezek után felelősségteljes, szófogadó fiúként mi mást is tehettem, mint hogy a filmre, ami ezt a heves reakciót kapta, három évet szenteltem az életemből.

Ekkoriban legközelebbi munkatársam Földeák Laura vágó volt, akinek, rutinos módon, a szeme se rebbent az ötletet hallva. Helyette nekiálltunk átvezetni lázálmomat a valóságba, ehhez pedig egy különösen sok tesztelésre volt szükségünk. Mivel a scannerek alapvetően digitális fénymásolók, hatékonyan és gyorsan lehetett velük vázlatokat készíteni.

Ami első perctől komoly vita tárgya volt, az a képfrissítés módszere. A klasszikus módszer az, hogy kvázi stop motion-ként egyik képet a másik után tesszük. Ha minden kép csak egy leheletnyit tér el egymástól, és ezeket gyorsan egymás után vetítjük, mondjuk másodpercenként 25-öt, nagyon szép folyamatos mozgást kaphatunk. Ez azonban lehetetlen volt, ugyanis egy dolgot egészen  biztosan nem lehetett megcsinálni fénymásolóval: két, egymástól csak egy kicsit eltérő képkockát.

A másik probléma a klasszikus filmvetítéssel az volt, hogy nem jött át a pásztázás maga. Márpedig ez kulcskérdés volt számunkra. Első perctől úgy képzeltük, hogy a folyamatos hullámzás, a lassú elmozdulás, a tiszta képekből a torzva fordulás, majd onnan visszaállás filmjét hozzuk létre, ehhez pedig szerettük volna megmutatni, hogyan is íródik ki lassan, oldalazva az újabb és újabb kép. Úgy döntöttünk, némileg szembemenve saját tervünkkel, miszerint csak egy fénymásolót használunk, és semmi mást, digitálisan egy pásztázót illesztünk a képbe.

Kőszegi Tamás

Vélemény, hozzászólás?