Hogyan készítettük el Magyarország egyik legnépszerűbb vírusvideóját? 2. rész

vírusvideó karakter tervek

Miután a történet váza megszilárdult, a képi megvalósítás következett. Tudtuk, hogy amit csinálunk, nem lehet direkt gusztustalan, mivel nem szerettük volna az ügyfelet ízléstelenségekbe keverni, ugyanakkor nem lehetett túlságosan „gyenge” sem. Olyan arculatra volt szükség, ami kellően kemény ahhoz, hogy az embereknek leessen az álluk, de az utolsó pillanatban mindig visszatáncol a jó ízlés irányába. A populáris kultúra egy igazán híres kaki-karaktert ismer, Kula bácsit, ezért kiemelten fontos volt számunkra, hogy minél eltérőbbek legyünk tőle. Kakiék fiziológiáját alapvetően meg is határozta a Kula bácsitól való eltávolodás. Karaktereink inkább kedves, kövér kukacok lettek, mint valódi végtermékek. Az absztrakció nagy segítségünkre volt, ugyanis így a filmet olyan emberek is tudták élvezni, akiknek az ízlése amúgy az ilyesmit nem igazán tolerálta.

virusvideo

A következő lépés a production design megszilárdítása volt. Mivel a film a tisztÍtás folyamatát járta körbe, egyértelműen adódott, hogy használjunk textúrákat, hiszen azokat ki lehet tisztítani, miközben a teljesen clean, flat animációt nem. A textúrák ráadásul szélesre tárták a formai játékteret is előttünk: Kakiék csokifagyi-textúrát kaptak, szemfehérjük pedig használt vécépapírból volt. Vonalaikat digitális zsírkrétával húztuk meg, megerősítve a gyerekmese-designt. Maga a béllakás, Kakiék otthona is ezer poén lehetőségét tartogatta. Mindenhol félig megemésztett tárgyak hevertek, és apró gegekkel is telezsúfoltuk a teret, hogy legyen miből csemegézni a rajongóknak. Kakipapa fizetését kukoricában kapja, a tévében az olimpia úszószáma megy, ahol a versenyzők maguk mögött barnára festik a vizet, és a falon Kakipapa és Kakimama nászutas fotója még a gyomorban készült.

A rövidfilmet Csontos Péter zenéje és Sarbó Kata narrációja tette teljessé. A narrációt nagyon gyerekesre írtuk, és Kata direkt nagyon széles regiszter-skálát bejárva, igazán cuki hangsúllyal olvasta fel  a bizarr kalandot. A zene klasszikus filmzenei stílusban ágyazott meg a dramaturgiának, megadva azt az érzelmi pluszt, amire a jeleneteknek szüksége volt.

vírusvideó

A „Kakiék nagy kalandja” címre keresztelt epizód fogadtatása minden várakozásunkat felülmúlta. Az ügyfélnek semmilyen közösségi médiás megjelenése, vagy felülete nem volt korábban, így mindent a nulláról, ráadásul marketin költségvetés nélkül, teljesen organikusan kellett felépítenünk. A film azonban az első pár nap alatt döbbenetes 400 ezer nézőt produkált, 11000 követőig repítve mindössze egy hét alatt az e célra létrehozott Facebook csatornát. Újságcikkek, sajtóanyagok születtek a magyar vírusvideóról, és a fiatalok körében hetekig beszédtéma volt. Később még két animációs filmmel bővült a sorozat, az egyik az ismert Fluimucil-reklámra kontrázott rá, a másik pedig bemutatta „Kakiék Szarácsonyát”. A Kakacsalád facebook oldal ezek után heti egy, a karaktereket bemutató képpel sokáig borzolta még a közönséget, és ügyfelünk előtt nem várt merchandising lehetőségek is kinyíltak az olyan irányú kérések sorozatával, mint kakis bögre, vagy kakis póló.

vírusvideó animáció merchandising

Összességében tehát elmondható, hogy amennyiben az eladni kívánt termékben megvan az a sokkoló, vagy furcsa plusz, ami szükséges, megfelelő szakmai munkával és felkészültséggel igenis lehet sikeres céges víruskampányokat, vagy vírusvideókat készíteni. Fontos, hogy a reklámozandó téma ne legyen unalmas, vagy túlontúl ismert, és bizony az ügyfél rugalmassága is szükséges hozzá, hogy a kívánt hatást elérjük. Számunkra a legfőbb kihívás az volt, hogy az animációs film egyszerre legyen durva, kiakasztó stílusú ám ne legyünk ízléstelenek, vagy túlontúl gusztustalanok sem. Úgy gondoljuk, Kakiék nagy kalandja képes volt megállni azon a vékony mezsgyén, ahol a virulens marketing tartalom képes a jó ízléssel és szakmaisággal találkozni.