Sablon animációk „kreatív”, vagy „animáció készítő” cégektől – Túl jó, hogy igaz legyen

Akármikor foglalkozunk a Mimicry honlap SEO-jával, mindig látjuk, hogy weboldalak tucatjai hirdetnek nagyon olcsón nagyon gyorsan sablonokból felépített animációt. Ha az ember elég gyakorlott szemmel néz rá ezekre az anyagokra, egyből látja rajtuk, hogy elég rosszak, de sokak számára elsőre még így is megtévesztő lehet a dolog. A túlzásba vitt olcsóság pedig minden esetben a szakmaiság hiányára utal. Mi egyáltalán nem foglalkozunk ezekkel a cégekkel, kivéve, ha egy olyan ügyfél érkezik hozzánk, akinek bedöntötték már egy projektjét.

Az FWS webstúdió volt az egyik olyan ügyfelünk, aki úgy érkezett hozzánk, hogy zátonyra futott egy ilyen, nem igazán szakmai weboldallal. A felbérelt csapat sajnos nem állt a helyzet magaslatán, így végül inkább hagyták az egészet, és újrakezdték velünk. Szerencsére hamar megtaláltuk a közös hangot, és így született meg ez a letisztult logó animáció:

A másik hasonlóan pórul járt cég a PLPDF volt. Itt a probléma gyökerét az adta, hogy a felbérelt kivitelező kizárólag megvásárolt sablonokat használt, ez azonban nem elegendő egy teljes projekthez. így amint felmerült egy olyan kérés, amihez nem volt elérhető sablon a neten, a kivitelező egyszerűen visszautasította, hogy megvalósítsa azt. Szerencsére ebben az esetben is megtaláltak minket, így készült el ez az explainer:

Fontos, hogy nem azt akarjuk mondani, hogy minden, ami olcsó, rossz, vagy hogy szerintünk mi nem vagyunk arányaiban olcsók. A probléma gyökere ott keresendő, hogy az animációra költött pénz nagy részéért az alkotók idejét és hozzáértését vesszük meg. Ez az idő pedig nincs mindig elsőre azonnal látható módon elköltve, de ott van az a részletekben, döntésekben, apró nüanszokban, amik egy munkát a másik fölé emel. Ezt az időt azonban nem mindenki szánja rá egy projektre. Maga a végeredmény lehet, hogy első látásra, egy felületes pillantásra hasonló, de ha az animációt alaposan megnézzük, hamar látszik, melyik az, amelyiket pár óra alatt dobtak össze hozzá nem értő emberek, és melyiken dolgozott egy szakember napokon keresztül, a legjobb megoldást keresve.

A digitális demokratizálódás, a szoftverek gyors elterjedése rengeteg ember számára elérhetővé tette, hogy animációt készítsen, és ez bizony a szakmát folyamatosan hígítja. Ezen oldalak pedig úgy kompenzálják hozzáértésbeli hiányosságaikat, hogy óriási energiát fektetnek Google hirdetésekbe, SEO-ba, ez által előre törve a keresési találatok között. Emellett, mivel összehasonlíthatatlanul kevesebb időt töltenek egy projekttel, néha a piaci ár egy tizedéért is hajlandóak dolgozni. Ez azonban végső soron senkinek sem lesz jó. Egy igazán béna animáció egy egész brandről alkotott első benyomást elronthat, ha pedig újra kell csináltatni az animációt egy másik céggel, ahogy a két fenti példánál történt, végső soron kétszer fizetünk.

Eleve mindig legyen gyanús, ha egy cég nevében, vagy a márkanévben szerepel a “kreatív”, az “animáció”, vagy a “videó” név. Nem nehéz belátni, hogy ha egy cég úgy próbálja kreativitását megmutatni, hogy elnevezi magát “kreatív”-nak, az elég ijesztő jel. Ugyanígy, ha valaki magát például “animáció készítés”-nek, vagy hasonlónak hívja, jól mutatja, hogy a brandépítés alapjaival sincs tisztában. Miért bíznánk rá saját, féltve óvott brandünket egy olyan cégre, akinek még sajátja sincs?

Ha nem lenne rengeteg eszköz elérhető online, Mimicry sem lenne persze, a digitális demokratizálódás egy nagyon fontos dolog. Ugyanakkor ennek mindig sok éves tanulással, tapasztalattal, és szakmai alázattal kell párosulnia. Az ízlés egy szubjektív dolog, de ez nem azt jelenti, nincsenek az animációkban szakmai standardok. Igen is tudni kell, hogy akármit gondolunk a szépségről, az az animáció, amit ezek az oldalak árulnak, silány, összecsapott munka, és ha valaki ilyen animációt tesz ki a honlapjára, a saját brandjét csökkenti le erre a szintre. Mi  rengeteg olyan ügyféllel dolgozunk, akivel vannak nézetbéli eltéréseink arról, mi néz ki jól és mi nem, de azt mindig biztosíthatjuk, hogy az animáció, amint tőlünk vásárol, nem csak tetszeni fog önnek, de meg fog felelni a legmagasabb szakmai elvárásoknak.