“Még egy réteg pára” – Így készült a HÉV bővítés új reklámfilmje 3. rész

Sokszor mondják, hogy lehet az előkészítés bármennyire precíz is, az utómunkában a filmet újra a nulláról kell megteremteni. A HÉV bővítés reklámfilm esetén erre azonban nem volt szükség, mivel az anyag a komoly previzualizáció hatására pontosan úgy állt össze, ahogy azt előzetesen megálmodtuk. Az egész kampányfilm vágása alig tartott tovább egyetlen délelőttnél, ami egészen durva rekordnak számít.

Ami hátra volt, az az animációs utómunka. Noha a mozgó HÉV problémáját jól megoldottuk, a párába rajzolásnak továbbra is varázslatos módon kellett megelevenedni. Ezt pedig kizárólag utómunkában lehetett megvalósítani.

A forgatáson rengeteg olyan anyagot készítettünk, amit kizárólag az animáció segítésére kívántunk használni, clean plate-eket, ablakokat pára nélkül és párával, stb. Ezek mind nagyon jól jöttek a VFX fázisban. A párába rajzolás, noha nagyon látványosnak ígérkezett, komoly limitációkkal is bírt: nem volt lehetőség benne se színekre, se átmenetekre, hiszen két “színünk” volt összesen: vagy volt pára, vagy nem. Így nézve az összes animáció, amit készítettünk, egy-egy fekete-fehér filcrajznak volt megfeleltethető. 

Noha a koncepció tökéletesen működött, hamar kiderült, hogy egyáltalán nem olyan látványos, amikor valaki egy párás ablakba vonalat húz. Ha például valaki a vonat mellett elsuhanó fák összemosott zöld tömege előtt rajzol, lényegében semmi különbség nincs párás és párátlan verzió között. Éppen ezért egy idő után a feladatunk nem az volt már, hogy a realizmust minél pontosabban megteremtsük, hanem hogy hogyan távolodjunk tőle el annyira, hogy az eredmény látványos, de még pont hihető legyen.

Mindent megtettünk, hogy a két állapotot a lehető legjobban eltávolítsuk, az üveget digitálisan koszoltuk, illetve rengeteg digitális átsuhanó fényt, betörést helyeztünk bele, amire teljesen máshogy reagált a párás, és a párátlan rész. Mivel az elsuhanó fák egy adattalan masszát képeztek, ebbe digitálisan extra elsuhanó elemeket helyeztünk. Sőt, ha a filmet leállítjuk, és megnézzük benne a táj horizontvonalát párás és párátlan állapotban, láthatjuk, hogy nincsenek egy helyen: az által, hogy a párátlan tájat egy picit odébb helyeztük, jelentős látványbéli javulást értünk el, és a nézői szem magától nem veszi észre a csalást.

Összességében a végeredmény hihető lett, ám jóval “varázslatosabb”, mint eredetileg hittük, hogy lesz.Noha sokáig arra törekedtünk, hogy fizikailag tökéletes illúziót hozzunk létre, végül ezt a törekvésünket felfüggesztettük. Helyette inkább arra koncentrálnuk, hogy a snittek a lehető legjobb és leghatásosabb formában adják át a történetet és az érzelmi hatást. Úgy gondoljuk, ez minden film legfontosabb célja.

A reklámfilm itt megtekinthető:

A teljes werkfilm itt megtekinthető:

Vélemény, hozzászólás?