A HÉV bővítés készülő kampányfilmje egy olyan produkció volt, mely több stúdiót is megjárt, mire végül nálunk otthonra talált. Az ok nagyon egyszerű volt: a bonyolult animációs megoldásokat alkalmazó reklámfilmet nem szívesen vállalta el egyetlen rendező, illetve kivitelező cég sem. A koncepció az volt,hogy a HÉV-en tökéletes naplementében utazó család egyik tagja az ablakon lévő párába rajzol, és ez a pára elevenedik meg, és válik egy varázslatos mesélő eszközzé.
Amikor a Mimicry csapata bekerült a produkcióba, számtalan kivitelezési ötlet létezett, a fő csapásirányt pedig a greenbox vászon adta. Az elképzelés szerint a remiz-be kihúzott HÉV szerelvényből ki kell szerelni az üveget, felhúzni mellette 20 méter zöld vásznat, és utána azt kikulcsolva azt teszünk a helyére, amit csak szeretnénk. Amint először meghallottuk a tervet, azonnal tudtuk, hogy ez az ötlet a produkció végét is jelentette volna egyből, ugyanis sokkal több problémát okozott volna, mint hasznot.
Általánosságban igaz, hogy a filmgyártásban a produkciók szeretik a zöld vásznat olyan helyzetekben is alkalmazni, amikor az nem célravezető, vagy elérhetőek annál sokkal jobb VFX-es megoldások. A greenbox fő vonzereje abban rejlik, hogy, mivel elméletileg bármit a helyére lehet varázsolni, az egész animációs problémát áttolja az utómunka fázisra, ami sokkal stresszmentesebb forgatást eredményez. Azonban a végeredmény szempontjából ez nagyon könnyen vissza is üthet: sokszor utólag kiderül, hogy az egész forgatási filozófia rossz volt.
Jelen esetben pontosan azért esett a választás a Mimicry csapatára, mert mi képesek voltunk egy kézben tartani a rendezést és az utómunkát is, ami nagy biztonságot és minőségellenőrzési lehetőséget ígért. Amint szabad kezet kaptunk, azonnal elvetettük a greenbox megoldást, és helyette a vetített háttér felé fordultunk. Az elképzelés szerint a HÉV kocsi hosszában egy hatalmas vásznat húzunk fel, és arra vetítjük a korábban rögzített tájat. A HÉV kocsiban az üvegek is a helyükön maradnak, és amikor a kamerát elhelyezzük valahová ebben a térben, az illúzió máris tökéletes lesz. ez az ötlet jelentős ellenállásra talált a megrendelői oldalról, de végül sikerült megteremteni azt a szintű bizalmat, hogy az ötletet véghez vihessük. Az ötlet fő előnye az volt, hogy a szereplők túl közel ültek volna a zöld vászonhoz, nem csak rengeteg zöld reflex fényt okozva az arcukon, de a kulcsolás teljesen tönkretette volna a finom hajszálaikat, ruháik redőit. Emellett rengeteg bonyolult tükröződési problémát is utólag kellett volna szimulálni, miközben a vetített háttérrel ez mind saját magától tökéletes lett. Mellékesen pedig a főszereplőnek így nem kellett a semmiben mutogatnia, elképzelve egy digitális üveglapot, hanem nyugodtan használhatta az ablak felületét eszközként, elősegítve a hitelesebb játékot.
A vetített háttér sokkal jobban megkötötte a kezünket, mint a greenbox, hiszen ez azt is jelentette, hogy az előre felvett elemeken kívül mást nem tudunk használni, és a lehetséges improvizáció mértékét nullára csökkentette. Noha ez ijesztő lehet elsőre, a probléma megfelelő előkészítés és tervezés esetén tökéletesen kiküszöbölhető. A vetítés pedig olyan mértékű vizuális hűséget eredményez, amit semmilyen greenbox utómunka nem tudna az anyagnak adni. Összességében tehát az utómunka kritikus része a forgatás előkészítésének válik részévé, hiszen előre, a forgatás reggelére kell készre szállítanunk azokat az anyagokat, amiket az eredeti gyártási elképzelés szerint pusztán hetekkel a forgatás után készítenénk el.
You must be logged in to post a comment.